Zsengéim

Bizonyára sokan ismerik azt az érzést, amikor AZONNAL csinálni kell valamit, mert különben baj lesz. Az ok nagyjából annyi féle lehet ahányan vagyunk, de minden esetben valamilyen vélt, vagy valós egzisztenciális vagy magánéleti válság, és a "csinálás" ennek a leküzdését szolgálja. A bajok között a legrosszabb ami történhet, hogy nem történik semmi. Ettől a legtöbben megkönnyebbülnek, pedig a mozdulatlanság még soha semmi profitot nem hozott. Ennél sokkal jobb, ha lefelé haladva elkezdünk levegő után kapkodni, és belekapaszkodni valamibe...szinte mindegy mibe. Ez történt velem az ezredforduló környékén, amikor megszűnt körülöttem néhány dolog, amit addig fontosnak tartottam, szürkének és érdektelennek láttam a világot, és úrrá lett rajtam a "mi a túrót keresek én itt" érzés. Akkoriban éppen saját gyönyörűségemre végeztem az Iparművészetin egy menedzserképzőt, és az egyik csoporttársnőm látva a megnyúlt képemet, leráncigált a Kresz Mária fazekas központba. Nem volt könnyű dolga, hiszen kifogásom volt bőven: jaj, nincs nekem semmi kézügyességem...rajzolni sem tudok...három pici gyerek mellett mégis mikor... nem ismerek ott senkit... most nem vagyok jó társaság, de a fő ütőkártya,"haggggyál már békén!" Na, úgyhogy lementem vele, és életem egyik legjobb döntése volt. Remek szakemberek vezetésével tanultam kezelni az öntörvényű agyagot, és saját türelmetlen alaptermészetemet. Azóta már biztos vagyok benne, hogy ez volt az egyik ok, amiért belépett az életembe az agyag, hiszen itt semmit sem lehet sürgetni, mindennek megvan a maga ideje, ritmusa. Hihetetlen mennyiségű "selejten" keresztül vezetett az út odáig, hogy megfelelő alázattal viseltessek az agyag természete iránt. És miután végre képes voltam belátni, hogy mik a szabályok, meghálálta, és rengeteg öröm forrásává vált számomra, és azok számára, akikhez eljutnak a tárgyaim.
Meggyőződésemmé vált, hogy nem létezik tehetségtelenség, csak bátortalanság. Hiszen velem is próbálták elhitetni a pedagógusok, hogy nem vagyok ügyes, precíz, nem tudok rajzolni, és én elhittem. Így volt kényelmes. Mert a bátortalanság mellett ott van ám a lustaság is.
És valóban nem tudok rajzolni, de fogok mert tanulható, és nem vagyok precíz, de már rengeteget fejlődtem, mert az is tanulható...csak csinálni kell.
A poszthoz néhány kezdeti tárgyam fényképét csaltoltam.